Rólam

Amikor a húszas éveim végén a tánc mellett elkezdtem alakformáló, mélyizom fejlesztő – főleg Callanetics tornával foglalkozni, még az motivált, hogy a pályafutásom után is minél hosszabb ideig megtartsam a táncból kifolyólag lapos hasam, kerek popsim, izmos, vékony combom és nem mellesleg ne kelljen túlságosan figyelni arra, mennyit eszem, hiszen éhezni,

diétázni soha nem tudtam.

A forgatókönyvem az élet annyiban átírta, hogy a harmincas éveim elején még táncoltam és egyre többet éreztem, hogy a testem nem mindig funkcionál rendesen, egyre gyakrabban és könnyebben sérül, húzódik meg egy-egy izom, ízület. A táncos pályafutásom végével pedig a mozgáshoz való hozzáállásom is végérvényesen megváltozott.

A fókusz átkerült az egészség megőrzésre, az izom-ízület balanszra. Amikor 2000-ben az Attitüd Mozgásstúdiót megnyitottam, a célom az lett, hogy a hozzám forduló hölgyvendégeket kortól függetlenül, családias környezetben, barátságos közegben segítsem a tudatos mozgás elsajátításában, a jó közérzet kialakításában, a testi lelki egyensúly megszerzésében és megtartásában. Hiszen mozgásszegény, túlfeszített, stresszes életünkben a megoldást a megfelelő mennyiségű alvás, a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett a tudatos, befelé, – önmagunkra figyelő funkcionális tréningek jelenthetik, mint a Callanetics, Pilates és a BODYART. Természetesen fontos az is, hogyan nézünk ki, de az elsődleges cél mindig az EGÉSZSÉGÜNK legyen!

Nagyon hálás vagyok az óráimon résztvevő vendégeimnek.

KÖSZÖNÖM NEKTEK A LELKESEDÉSETEKET!

SZAKMAI REFERENCIÁM :
2019 Bodyart Energy
2016 Bodyart Refresh
2014 Bodyart New Exercises
2012 Bodyart Stretch
2011 Bodyart Dynamic
2010 Bodyart Contact
2010 Bodyart Basic
2004 Pilates (haladó eszközökkel)
2003 Pilates Mat
1989 Nemzeti Filharmónia ’A’  kategóriás hivatásos táncos,  előadóművészi diploma

Rólam

A Callanetics-szel 25 éve találkoztam először, azóta is kitartóan gyakorolom. 2009-ben vettem részt az első Bodyart órámon, ami olyan hatással volt rám, hogy kis kitérővel meg sem álltam az oktatóképzésig. A Pilates az ülőmunkából fakadó derékfájás révén kúszott be az életembe. Néhány hét elteltével a panaszok megszűntek a mozgás maradt. Időközben a számokkal való zsonglőrködést fitness stúdióra cseréltem, s bízom benne, hogy nagyon sok vendégnek szerzek felejthetetlen, örömteli pillanatot. Hiszen a mozgás öröm, a mozgás élet.

SZAKMAI REFERENCIÁM:

2020    Bodyart (dynamic)

2019    Bodyart (basic, contact), Pilates (eszközök, haladó)

2018    Pilates (mat)

2017    IWI Preventív Gerinc és stretching, BGA Gerinc fitnessterápiája

2016    IWI Sporttáplálkozás és táplálék-kiegészítési tanácsadó

2014    IWI Sportoktató – fitness sportág, Mandala Gerincjóga, Mandala Jóga mozgásterapeuta